...írogatok egy kicsit Épp tanultam, mostmár vészesen közelednek a vizsgák. Most Szolnokon kellene lennem, de hála a MÁV-nak, itt ragadtam Isaszegen, Gabi nagy örömére. Csütörtökön jöttem, és igazság szerint tegnap mentem volna haza, de hát nem így lett. Egyébként szuper hétvégém volt, sok izgi dolgot csináltunk. Voltunk egy csúcsszuper teázóban, voltunk a Jövő Házában, moziztunk (Kaméleon), meg szombaton disznótoros est volt a Csatában úgyhogy buliztunk is egy kicsit Egyszóval, jól telt a hétvége, és nem számítottam rá, hogy még hétfőn is itt leszek. Örülök is meg nem is, mert tök jó, hogy több nidőt tölthetünk együtt, DE. Fantasztikus változások vannak a cégnél és egy csomó plusz pénzt le lehet akasztani, és nagyon akarok dolgozni, ma odatettem volna magam Szolnokon, de a MÁV közbeszólt. Így hát felhasználom az ajándékba kapott szabadidőt tanulásra. Egyedül vagyok itthon, vagyis Gabinál, ő dolgozik én majd csak később megyek be hozzá. Két tétel között pihenésnek meg kitakarítottam egy cseppet Mostanában, ha ideges vagyok, takarítással vezetem le - összekötöm a kellemest a hasznossal. Most ideges voltam egyrészt a sztrájk miatt is, másrészt mert nem éreztem magam túl jól reggel (tegnap este vizipipáztunk Gabival, én meg nem vagyok hozzászokva a füsthöz és már este is szédültem egy kicsit meg hányingerem volt, és még reggel is, de már elmúlt). Nameg mostmár kezd nyomasztani a karácsonyi ajándékok problémája... nagyjából kitaláltam már, hogy kinek mit, de még hátra van a beszerzés. Tavaly olyan nagy lelkesedéssel készültem a karácsonyra, talán mert 3 év óta ez volt az első karácsony amit itthon töltöttem, és hát az előző 3 enyhe kifejezéssel minden volt, csak békés nem... Még karácsonyfa sem volt! Úgyhogy tavaly kitettem magamért a karácsonyi készülődésben meg az ajándékozásban, de most valahogy nincs Xmas feelingem No mindegy, még megjöhet! Ja, meg lett rendelve a laptopom, valószínűleg ma vagy holnap meg is érkezik. Tök jó! Anyunak is azt vettünk karácsonyra, de psssszt ez még titok! Meglepetés lesz! Rengeteg kiadásom lesz mostanában, úgyhogy januártól koplalás...! A rimini-i szilveszter is veszélyben forog, még azt sem tudjuk, mivel menjük. Ingyenes buszról egyenlőre nincs sz, pedig jó lenne, ha ezt is úgy meg tudnánk oldani, mint Cremonát. Na de ne pumpoljuk nagyon Gigi bácsit!!!
Ja múlt héten voltam a szemészeten, és igazam volt, kissé rövidlátó vagyok... kell egy feles szemüveg, de nem kell mindig hordanom szerencsére. Az is szép kis összeg lesz így karácsony meg szilveszter után, de ez van. Épp ezért kell ráfeküdnöm a plusz bónuszokra Remélem, hogy hamar vége lesz a sztrájknak, mert ha nem, nem tudom, hogy jutok haza... Nos, azt hiszem, visszatérek a tanulnivalóhoz egy kicsit, aztán estefelé lesétálok Gabihoz, úgyis kell egy kis friss levegő. Kellemes délutánt mindenkinek!!
Búcsúzóul, az egyik egkedvesebb dalom Gigitől: Lo Sbaglio...